Javában tart már a szeszélyes tavaszunk és hipp-hopp ideér az iskolai szünet és a húsvét is. A gyerekeknek mindkét dolog öröm, számunkra - szülők számára – a hétköznapokhoz képest egy kis extra szervezést, és ha ügyesen csináljuk, akkor egy kis kikapcsolódást is jelent majd.
Minden bizonnyal lesz rokonlátogatás, tojásfestés, nyuszivárás és egy-két kisebb kirándulás is beleférhet az időnkbe.
Számomra még valami hátra van, ami az egyik kedvenc tavaszi elfoglaltságom – bár még mindig nem sikerült rá alkalmat kerítenem (vagy talán a szünetre tartogattam?): a virágültetés.
Én kis kertem...
Már kislánykoromban is volt egy kis virágos kertem otthon. Csak az enyém(!) – én ültettem, én kapáltam és én festettem a kerítését. Természetesen én locsoltam és gyomláltam is. Valójában nem volt „nagy szám”: volt benne néhány tő rózsa és azon felül főleg egynyári virágok.
A kedvencem az árvácska volt. Alig vártam minden évben, hogy az iskolával szemben lévő kicsi piaci pultnál megjelenjen az „árvácskaárus néni”. Amikor megjelent, – több napon át reggelente - akkor mindennap vettem néhányat. Kettőt, hármat vagy amennyit a kezemben el tudtam vinni, hogy a padban töltsék a délelőttöt. Hazaérve délután az első dolgom volt, hogy beültessem őket a kis kertecskémbe. Így aztán napról-napra nőtt az örömöm és büszkeségem a benépesülő színes földecske láttán.
Minden napomat „bevirágozták” a kis növényeim – apró, egyszerű és valódi örömet jelentettek.
Közös program
Ezt a régi szokásomat a gyerekeim mellett tudtam újra életre kelteni. Most már elég egy talpalatnyi föld, hogy meglássam benne a „potenciált” (ha nincs más, akkor akár egy-két virágláda is megteszi).
Ahogy mondják, apáról fiúra, vagy ez esetben, anyáról lányára és fiaira száll a jó szokás. Ami öröm nekem, az - ez esetben - a gyerekeimnek is az. A virágvásárlás is lehet közös program (mikor megyünk, mennyit és milyet veszünk - ki választ?), de akár egyedül is intézhetem – ahogy kijön a lépés. Nem megyek/megyünk messzire, csak a közeli virágboltba, vagy hétvégén a piacra, és nem is veszek/veszünk túl sokat, csak amennyit kényelmesen hazahozhatunk.
Az ültetés szinte biztos, hogy közös munka – ha szeretném sem lenne könnyű kihagyni őket – de bevallom, nem is szeretném. A kisebb fiúk és a kamasz leány is szívesen részt vesz ebben. Kiosztjuk a feladatokat és mindenki munkába lendül. Szigorúan felügyelve persze, hogy ki-ki megkaphassa „munkajussát” - nehogy a másik többet ásson, locsoljon vagy több virágot ültessen el! (Az igazságérzetük a kerti munkánál sem pihen.)
Ha megvagyunk az ültetéssel, utána napi szinten locsolhatjuk, ápolgathatjuk virágainkat. Ez amellett, hogy jó móka, kitartásra és felelősségre is nevel. Ami pedig a lényeg: gyönyörködhetünk bennük!
Elég egy-két elnyújtott pillantás a természet eme szépségeire és máris tettünk aznap is valami jót a lelkünknek.